Troian Bellisario


Troian Avery Bellisario 1985. Október 28-án született.Édesanyja színésznő, édesapja pedig híres producer. 1988-ban kapta meg az első szerepét. Ezt követően az Olsen ikrek oldalán is láthattuk, az Anya kerestetik című filmben. Troian sok sorozatban feltűnt egy-egy epizódban, ilyen pédául a N.C.I.S - Tengerészeti helyszínelők. Az igazi siker akkor érte el, amikor 2010-ben megkapta Spencer Hastings szerepét, a Pretty Little Liars című sorozatban, ami világsikerlett és összesen 7 évadot élt meg. A sorozat utolsó epizódját 2017.Június 25-én vetítették Amerikában. Troian magánélete is remek, hiszen több boldogságban eltöltött év után, 2016 decemberében hozzáment Patrick J Adams színészhez. 

 
PLL Family

Ha az oldalad a PLL sorozattal, vagy annak egyik színészével/színésznőjével foglalkozik, akkor itt a helyed! 

 
 

 
Csacsolda
 
Elite cserék

Az oldal másik cserelehetősége. Ha a lapod sztáros/filmes/sorozatos témában üzemel, akkor itt a helyed. Jelentkezni a chatben lehet! 

   
   

 
Munkálatok
Clara
Még nincs dátum
Egy csillagász megszállottan kutat a Földön túli élet után, végül megdöbbentő felfedezést tesz. Troian Clara-t kelti életre a filmben, aminek jelenleg az utómunkálatai zajlanak.
Feed
2017
Olivia és Matthew Grey 18 éves ikrek,a kiváltságok és a magas elvárások világába születtek. Szinte nincs határok közöttük; Még az álmaik is összekapcsolódnak
Chuck Hank and the San Diego Twins
2017
- Leírás hamarosan -

 

 
Információ

A lap nem áll kapcsolatban a színésznővel, sem a barátaival. Ez csak egy egyszerű rajongói oldal. A tartalom saját, a másolás tilos. A híreket én fordítom, ha nem akkor a forrás fel van tüntetve. A lap azért jött létre, hogy a hazai rajongók is értesüljenek a legfrissebb hírekről Troiannal kapcsolatban.

Szerkesztő: Viki és Fruzsi
Nyitás:2017.07.01
Téma: Troian Bellisario
Szolgáltató: G-portál
Design: 01 Nyitó design
Css alap: Glamour-factory

 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
Hírek

Variety interjú - 18 kérdés

2017.07.13. 21:42, Viki
Címkék: videó interjú

Június végén a Variety oldalára felkerült egy interjú Troiannel. 18 kérdésre adott választ nekünk, szerintem nagyon érdekes, illetve kedvencünk végig nagyon humoros és jófej, ahogy azt megszokhattuk tőle. Pontokba szedem a lényeget, illetve részleteket lefordítok!

  • Egy dolog, amit nem tudtunk a PLL-ről: a lányok hálószobái kapcsolódtak egymáshoz, ugyanis ugyanazon a folyosón voltak. Spencer szobájából jobbra fordulva el lehet jutni Emily szobájába, onnan balra ott van Hanna szobája, aztán tovább egyenesen eljutunk Aria szobájába.
  • A finálé egy szóval: hatalmas.
  • A reakciója, amikor megtudta, ki "A"...nos, a videó önmagáért beszél. :D
  • Szeretne-e ő lenni "A"? Természetesen, akárcsak mindenki.
  • Mi fog neki a legjobban hiányozni a sorozatból? "Hogy van egy munkám, ahol egyúttal otthon érzem magam."
  • Kedvenc emlék a forgatásról? Az éjszakai felvételek, amikor már mindannyian megdinkultak. Amikor hajnali négykor sírva röhögtek, tetőtől talpig sárosan, magassarkúban, azon filózva, mennyire nem akarnak ott lenni.
  • Emlék a meghallgatásról? Kiegyenesítette a haját, kisminkelte magát, a legcsinosabb ruháját vette fel, baromi drága új cipőt vett, így ment el a meghallgatásra. Utána felhívták, hogy szóljanak, várják vissza a következő fordulóra, de megkérték, hogy sminkelje ki magát, csinálja meg a haját és viseljen valami szépet. Neki meg fogalma sem volt, mihez kezdjen. Ez érdekes a meghallgatását tekintve.
  • Megtartott-e valamilyen kelléket a sorozatból? Spencer néhány farmerját és pulóverét. A "Spencert elnöknek" kitűzőt is megtartotta, mert lássuk be, lehetett volna az. Van valami, amit nagyon akart, de nem szerzett meg, viszont nem árulja el, mi az, mert hátha végül ellopja, és a Warner Brothers stúdiónak nem kéne tudnia róla.
  • Mik a nélkülözhetetlen dolgai az öltözőben? A Patti Smith és French Lolita poszterei. Kb. ez minden, ami az öltözőjében fellelhető. És végül is az Apple TV-je, illetve egy illatosított gyertya.
  • Miket csinál leálláskor? Elkezdett bevinni egy elektromos gitárt, és megoldotta, hogy fejhallgatóval tudja nyomni, és így senki más ne hallja, viszont baromi hangosan tudjon játszani, és kb. úgy szóljon, mint Jack White. És jó móka volt, hogy amíg Lucy Hale és Ian Harding szerelmes jelenetet forgatott, ő a sarokban gitározott.
  • Kedvenc kajája a forgatáson? "Vannak ezek a kis mogyoróvajas perecek, amiknek végül abba kellett hagynom az evését, mert különben nem tudtam volna leállni." Emellett megemlíti, hogy a stábból néhány srác hozott nekik kombuchát, így amikor épp jelenetet forgattál, lehetett hallani a másik oldalon, ahogy a szénsavas ital kvázi felrobbant és üvöltöttek miatta.
  • Merre lógtak forgatások után? Egy füstölde van az utca túloldalán, különösen péntekenként volt jó ott lógni, amikor épp sikerült normális időben befejezniük a felvételeket. Néha pedig csak elmentek egymás házába, felnyitottak egy üveg bort és dumáltak tovább.
  • Mit csinál, amikor nem forgat? Imádja a Griffith Parkot, szóval valószínűleg túrázni jár el. Illetve táncórákra jár el, vagy egyszerűen csak táncol. Nagyon jó buli.
  • Ki mást alakítana szívesen a sorozatban? Nem tudja, jól csinálta volna-e Alisont. Nagy kihívás lett volna neki. Szóval őt mondaná, vagy Monát, mert őt egyszerűen jó móka lett volna eljátszani. Elég ijesztő a csaj.
  • Melyik halott karakter hiányzott neki a leginkább? Mindannyiukat lesújtotta, amikor Jessica DiLaurentis meghalt, mert azt hitték, elveszítik Andrea Parkert, erre nemcsak visszaemlékezésekben tért vissza Jessicaként, de Mary Drake-et is megformálhatta, Troiannek pedig több jelenete lett vele, és egyből megváltozott a viszony is, hiszen Jessica utálta Spencert, Mary-vel viszont anya-lánya kapcsolatuk lett. "Nem igazán mondhatom azt, hogy egy halott szereplő annyira hiányzott volna, mert mondhatni jobbá váltak, amikor meghaltak."
  • Kedvenc "A" csíny? "Ellopni valakinek a petéit, megtermékenyíteni őket és elhelyezni a titkos imádottadban-szerelmedben-legjobb barátodban, szerintem ez talán a legőrültebb dolog. Igen, ez megtörtént a sorozatunkban! Jogszerűen. Még mindig ezzel vagyunk elfoglalva." Vagy ez, vagy amikor kiszedte a többi betűt a gabonapehelyből, és csupa "A" maradt benne. Pénzfeldobással lehet eldönteni, melyik. Amikor átmentek a barátai megnézni azt a részt, amit ő rendezett (7x15 - szerk.), el kellett magyaráznia az egész petebeültetős dolgot nekik, és közölte velük, hogy legyenek már nyitottabbak, amikor furcsán reagáltak.
  • Kedvenc rajongói teória? "Szeretem azokat a rajongói elméleteket, amikben azt hiszik, a lányok kínozzák saját magukat. Azt mondják, száz százalékig biztosak abban, hogy Aria "A", én pedig úgy vagyok vele, hogy baromi sok idő és elkötelezettség kéne hozzá, mert amikor látod, hogy Lucy Hale hét éven át rettegett Ariaként, úgy vagy vele, hogy most komolyan ezt tenné saját magával? Akkor is, amikor totál egyedül volt a szobában? Ez baromi nagy elkötelezettség. Azok a kedvenc elméleteim, amikor azt mondják, tuti biztosak abban, hogy Hanna az."
  • Benne lenne egy PLL újraegyesülésben? Viccelődéssel indít, azt mondja, hogy abszolút benne lenne. Az lesz a neve, hogy "Kerti grill", és szombaton esedékes. Aztán komolyra váltva mondja, hogy örömmel dolgozna együtt ismét mindenkivel, de már az is szuper, ha csak összejönnek, és YouTube-videó formájában rögzül valami. De persze, jó móka lenne visszatérni ebbe a világba, ezeknek a karaktereknek a bőrébe.
  • Mi a következő állomás számára? "Megírtam az első filmemet, amiben játszottam is és én voltam a producer. Feed a címe, és július 18-án jelenik meg. Tényleg nagyon izgatott vagyok, mert most már nyolc éve dolgozom ezen a játékfilmen, és a legjobb barátom rendezte, ez egy nagyon mélyreható személyes történet, szóval nagyon büszke vagyok, hogy megalkothattam." Ezután pedig izgatott, hogy folytassa az írást és rendezést, és van még pár dolog a láthatáron, és izgatottan várja, hogy megoszthassa velünk.

 

Szeretnél egy jó receptet? Látogass el oldalamra, szeretettel várlak!    *****    Minõségi Homlokzati Hõszigetelés. Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését.    *****    Amway termék elérhetõ áron!Tudta, hogy az általános tisztítószer akár 333 felmosásra is alkalmas?Több info a weboldalon    *****    Florence Pugh magyar rajongói oldal. Ismerd meg és kövesd az angol színésznõ karrierjèt!    *****    Fele királyságomat nektek adom, hisz csak rátok vár ez a mesebirodalom! - Új menüpont a Mesetárban! Nézz be te is!    *****    DMT Trip napló, versek, történetek, absztrakt agymenés:)    *****    Elindult a Játék határok nélkül blog! Részletes információ az összes adásról, melyben a magyarok játszottak + egyéb infó    *****    Florence Pugh Hungary - Ismerd meg az Oppenheimer és a Dûne 2. sztárját.    *****    Megnyílt az F-Zero Hungary! Ismerd meg a Nintendo legdinamikusabb versenyjáték-sorozatát! Folyamatosan bõvülõ tartalom.    *****    A Cheer Danshi!! nem futott nagyot, mégis érdemes egy esélyt adni neki. Olvass róla az Anime Odyssey blogban!    *****    A 1080° Avalanche egy méltatlanul figyelmen kívül hagyott játék, pedig a Nintendo egyik remekmûve. Olvass róla!    *****    Gundel Takács Gábor egy különleges könyvet adott ki, ahol kiváló sportolókkal a sport mélységébe nyerhetünk betekintést.    *****    21 napos életmódváltás program csatlakozz hozzánk még!Január 28-ig 10% kedvezménnyel plusz ajándékkal tudod megvásárolni    *****    Szeretne egy olyan általános tisztítószert ami 333 felmosásra is elegendõ? Szeretne ha csíkmentes lenne? Részletek itt!!    *****    Új játék érkezett a Mesetárba! Elõ a papírral, ollóval, és gyertek barkácsolni!    *****    Tisztítószerek a legjobb áron! Hatékonyság felsõfoka! 333 felmosásra elengedõ általános tisztítószer! Vásároljon még ma!    *****    Hayashibara Megumi és Okui Masami rajongói oldal! Albumok, dalszövegek, és sok más. Folyamatosan frissülõ tartalom.    *****    A legfrissebb hírek a Super Mario világából és a legteljesebb adatbázis a Mario játékokról.Folyamatosan bõvülõ tartalom.    *****    333 Felmosásra elegendõ! Szeretne gazdaságosan felmosni? Szeretne kiváló általános tisztítószert? Kiváló tisztítószerek!    *****    Ha tél, akkor téli sportok! De akár videojáték formájában is játszhatjuk õket. A 1080°Snowboarding egy kiváló példa erre